Elhangzott az Énekelt reformáció előadássorozat ötödik napján, 2016. október 28-án, pénteken.
Elhangzott az Énekelt reformáció előadássorozat ötödik napján, 2016. október 28-án, pénteken.
Az erdélyi és magyarországi énekeskönyvek közös anyaga
Adalékok a mai énekeskönyvek és a gyülekezeti éneklés kérdéseinek értékeléséhez
(Dr. Bódiss Tamás)
A reformáció utáni két évszázad a Kárpát-medencei protestáns gyülekezeti éneklés történetében felekezeti és területi szinten is egységes képet mutat. Lényegében ugyanaz az énekanyag található a váradi, kolozsvári és debreceni kiadású református, de a Felvidéken nyomtatott evangélikus gyűjteményekben is. Az énekeskönyvek az ismert énekek összegyűjtése és közreadása nyomán születettek meg.[1] A nyomtatási munkák közben megismert esetleges újabb dicséreteket egyszerűen hozzátették a már kinyomtatott oldalakhoz.[2] Ha az újabb és újabb kiadásokból el is maradt néhány ének, sokkal több volt a bővítés, így a repertoár egyre gyarapodott, az énektárak vastagodtak. Míg a legelső ismert gyűjtemények[3] még 100 körüli éneket tartalmaznak, a XVIII. század folyamán használatos debreceni énekeskönyvek a genfi zsoltárokkal együtt 521 éneket, az először 1743-ban megjelent Új zengedező mennyei kar pedig már kezdetben 769 éneket tartalmazott. A XVIII. század végére tehát már valóban joggal vetődött fel a kérdés: mekkora legyen az énekeskönyv terjedelme és mennyi használható ebből a gyakorlatban?
1744-ben látott napvilágot Kolozsvárott az a jelentős forrásértékű énekeskönyv, mely két évszázad múltán először adott dallamot protestáns énekeskönyvben dicséretekhez. Párja, a Debrecenben nyomtatott Öreg Debreceni Énekeskönyv először 1778-ban jelent meg, de a korábbi – dallam nélküli – kiadások megerősítik e gyűjtemény folyamatos használatát. E két fontos kiadvány az utolsó közös pont, mely lényegében azonos anyagot közöl himnuszok, zsoltárparafrázisok, ünnepi és egyéb dicséretek egymás utáni rendjében a külön címlappal kezdődő genfi zsoltároskönyv előtt.