Só vagy show?
Só vagy show?
Gondolatok az egységnapi orgonakoncert kapcsán
Örömmel láttam a Kolozsváron megszervezett Magyar Református Egység Napjának a programjában, hogy orgonakoncert lesz a Farkas utcai templomban. ,,Az orgona a templom tüdeje, amely megmozgatja a levegőt és a lelkeket.'' – fogalmazott igy Ft. Kató Béla püspök az orgona 100 éves évfordulóján.
Kíváncsi voltam arra, hogy a vendégművész milyen műveket fog megszólaltatni a tavaly felújított orgonán. Azon a híres hangszeren, amelyet 1913-ban épített a pécsi Angster-cég, és amelyen az 1960-as évektől kezdve napjainkig rendszeresen orgonahangversenyeket tartanak.
Az orgona és az orgonista találkozása mindig egyedi. Egy orgonaművész számára mindig nagy kihívás a műsorválasztás. ,,Orgonistaként az adott hangszer lehetőségeihez, illetve stílusához kell alkalmazkodni a művek válogatásában."– mondta egy interjúban Erich Türk orgona- és csembalóművész, a kolozsvári Zeneakadémia oktatója.
Tehát az orgona adott, és arra vár, hogy ki, milyen ihlettel, tehetséggel és alázattal, mennyit hoz ki a benne rejlő számtalan lehetőségből, hogyan tudja kiaknázni hangszíneit, legyőzni a fizikai korlátokat (billentyűzet – manuál és pedál – mechanikája).
Ezen az orgonakoncerten a Farkas utcai Református templomban az Angster orgona sípjai nem keltek életre, nem jutottak levegőhöz. A billentyűzet mozdulatlan maradt. A zene nem a neogótikus nyugati karzat felől töltötte be a teret, hanem Varnus Xavér saját, Amerikában gyártott orgonájának hangfalaiból szólt.
Az orgonaművész érdeme kétségkívül, hogy eddigi pályafutása során számtalan hívet szerzett a komolyzenének és ezen belül az orgonamuzsikának.
Mégis, engem elszomorított az, hogy a meghívott művész mellőzte a Farkas utcai templom Angster orgonáját azt a hangszert, amely magyar református közösségünk kultúrtörténeti (történelmi, egyházzenei, vallástörténeti) értékeinek a hordozója. Azóta is motoszkál bennem az a kérdés, hogy a rendezvény fénypontjaként beharangozott koncert nem sokkal inkább egy orgonashow volt, mint Kolozsvár és Erdély legpatinásabb templomába illő, értékeket közvetítő orgonakoncert a Magyar Református Egység Napján?
Dr. Sógor Csilla
egyetemi oktató, orgonista-kántor
Kolozsvár, 2016. május 24