Kétágú Templom Vegyeskara
1947 november 27-én, egy csütörtöki napon, a délutáni istentisztelet után alakult meg a Kolozsvár Alsóvárosi Református egyházközségben az első vegyeskar Valádi György lelkipásztor kezdeményezésére, aki egy ideig a karnagya is volt.
A feljegyzések szerint, már 1945-ben a gyülekezethez tartozó iskola tanítói időnként négyszólamú énekeket énekeltek, ami a gyülekezeti vegyeskar csiráit hordozta magában.
A lelkészi jelentésekben az évek során megjelenik bizonyos események kapcsán a vegyeskar tevékenysége, de pontosabb adataink főleg az utolsó 43 évből vannak.
Ezeket próbáljuk folyamatosan feltölteni egyházzenei blogunkra, hátrahagyva az utókornak gyülekezeti éneklésünk nyomait, illetve megőrizni mindazok nevét és gondolatait akik örömmel vállalták ezt a szép szolgálatot.
Karnagyai:
1979-től
Adorjáni Dezső
A vegyeskar hivatása.
A vegyeskar elsődleges feladata a gyülekezetben végzett énekes szolgálat, közösségépítés.
Történelme során a gyülekezeti szolgálat mellett résztvett kórustalálkozókon, vendégszerepelt gyülekezet látogatásokon. Szívesen énekel kánonokat, két-háromszólamú énekeket, de igényesebb műveket is megtanul. Jelentősebb állandó szolgálatai a gyülekezetben a nagypénteki passió istentisztelet, a havi imaistentiszteletek, Szentháromság-vasárnapi kórustalálkozó, az imaheti istentszteletek és a karácsony szentesti ünnepi istentisztelet.
A vegyeskar tagja a Romániai Magyar Dalosszövetségnek.