Radovics József.
Még gyermekkorában Magyarbikalon, az édesanyjától hallott vallásos énekek vezették a zenélés fele, és ezek a dallamok csalták ki belőle önkéntelenül is, a második szólamot.
Akkor még senki sem tudhatta, hogy e kettő, a zene és a hit lesz az, amire később újra rátalál, rávezeti Isten, és e kettő határozza meg egész életútját. Magyarbikalról Bánffyhunyadon át Kolozsvárra vezetett ez az út, ahol előbb a festészet vonzotta, majd miután ezt a háború és fogság kiszorította, a kolozsvári Konzervatórium lett az a hely, ahol az Istentől ajándékba kapott talentuma, a zenélés kibontakozott.
A kolozsvári Állami Magyar Operában alkalmazták, mint kürtöst. Zenekari tevékenyégé mellett szólította, hívta Isten, legelőször a Kolozsvár-Felsővárosi Református gyülekezet kórusának élére. Ezután egyre több kolozsvári gyülekezet kérte fel énekkarának irányítására. Ez elmúlt közel négy évtized alatt a kincses város református gyülekezeteinek zömében tevékenykedett. Ott volt, ahol szervezni, vagy hosszabb időre helyettesíteni kellett. De nem csak Kolozsváron munkálkodott, hanem Tordaszentlászlóra és Türébe is kijárt.
Mennyei vezetés volt mindez, hogy így szolgálva töltsön be egy fogadalmat, amelyet egy nagy veszedelemből megszabadulva Istenek tett.
A leghosszabb ideig a Bethlen Gábor Földész Dalkörrel kötődött össze kórusvezetői tevékenyége. Immár 32 esztendeje dicséri, velük együtt, énekkel Istent templomi ünnepélyeinken, és vigasztalja a gyászolókat a temetéseken. Több mint három évtized alatt e jellegzetes és egyedi közösségnek a része lett, miközben a 120 éves férfikórus szolgálatának egynegyed részét Radovics József karvezetése határozta meg.
Munkahelyére és szolgálatába mindig imádkozva, Isten előtt térdelve indult. Így merít azóta is erőt, amikor gyülekezeti énekkarok, gyakran inkább lelkesedéssel, mint zenei tudással rendelkező tagjaival tanulják meg együtt, türelemmel az éneklő imádkozást.
A 120 éves Bethlen Gábor Férfikart harminckét éve vezető, nyolc évtizedet betöltött vezetőjének, Radovics Józsefnek hűséges, hittel, szeretettel, türelemmel végzett szolgálatát Isten iránti hálával köszönjük az énekkarok, a kolozsvári gyülekezetek és magyar közösségünk nevében. Munkájának elismeréséül a Romániai Magyar Dalosszövetség Radovics József karvezetőt Zsizsmann Rezső-díjjal tünteti ki.
Adorjáni László lelkipásztor méltatása
Megjelent a Művelődés 2008