Kórustörténelem 2000 - 2009 között
A kétezres években a gyermek és ifjúsági kórusokba egyre kevesebben járnak. A lelkészi jelentésben a vallásórák látogatása is egyre romlik. A fiatalok és gyermekek egyre több iskolai és iskolán kívűli programban vesznek részt, ami lefoglalja idejüket. A vegyeskar is egyre idősödik. Tíz év leforgása alatt a fiatalok elfogynak és akik maradnak bekapcsolódnak a vegyeskarba, amit a tagok örömmel vesznek. A szolgálatok száma nem csökken, kisebb létszámmal is színvonalasan énekelnek a gyülekezetben és találkozókon.
A nagypénteki passiót átveszik a fiataloktól és immár együtt énekelnek ezeken az alkalmakon is.
Az új énekeskönyv énekeinek tanulásában is besegítenek.
2001
Lelkészi jelentésvegyes - 20
ifj. - 15
gyermek - 15
2002.
Lelkészi jelentés
vegyes - 22
ifj. - 15
gyermek - 15
július 2.
Alsóvárosi Gyermekkórus Beuerle: Csendüljön, pendüljön,
(létszám: 17) Halmos László: Áldd meg Isten áldd meg az Édesanyákat Kodály Zoltán: Megy a pásztor
Draskóczy László: Zengd Jézus nevét zengd világ
kórusvezető: Gáspár Boglárka
Bethlen Gábor Földész Dalkör - Óh nagy Isten
Fel, fel
kórusvezető: Radovits József
Alsóvárosi Vegyeskar - Sulyok Imre: Ó jöjj teremtő Szentlélek
Ádám Jenő: Ó áldott Szentlélek
Csomasz Tóth Kálmán: Uram Isten siess, minket megsegíteni
kórusvezető: Bak Éva
2003. június 15.
Alsóvárosi Ifúsági Kórus Taizé: Jézus, életem, erôm, békém
(létszám: 17) Taizé: Áldott légy, Uram
V.sz.-i gör. ének ny. : Úr Jézus, nézz le rám
Bengt Eriksson: Szentlélek Isten jöjj szívünkbe
kórusvezető: Balogh Örs
Bethlen Gábor Földész Dalkör - Veres Gábor: Leborulunk te előtted
(létszám: 20) Bartha Ede: Ima az egyházért
H.F.Henny: Még élsz atyáink szent hite
kórusvezető: Radovits József
Alsóvárosi Vegyeskar Luther/Ádám Jenő: Jövel Szentlélek Úristen Szentlélek
(létszám: 14) Crasselino/Csomasz Tóth Kálmán: Úr Isten csak neked
éneklek
Vígan csendül hálaadó énekem
kórusvezető: Bak Éva
2004.
Lelkészi jelentés
vegyes - 20
ifj - 15
június 6. A kórustalálkozó vendége Draskóczy László egyházzenész
Alsóvárosi Ifjúsági Kórus
Bethlen Gábor Földész Dalkör
Alsóvárosi Vegyeskar
2005.
Lelkészi jelentés
vegyes - 15
ifj. - 15
május 22.
Alsóvárosi Ifjúsági Kórus - Ism. XI. sz. spanyol sz.:Ay, linda amiga - szerelmes ének
(Létszám:15) Taizé: Jöjj, teremtô Lélek, szívek fénye
Tinódi/Balogh Örs: Imádkozzatok és buzgón kérjetek
Karvezető: Balogh Örs
Bethlen Gábor Földész Dalkör - L. van Beethoven: Jó Istenünk, Atyánk
(Létszám: 22) Veres Gábor: Leborulunk te elôtted
Varga... : Záporként hull majd az áldás
Karvezető: Radovits József
Alsóvárosi Vegyeskar - Z. Béza/Draskóczy L /Ádám Jenô: Az Istenhez az én szómat
(Létszám: 20) Neumark György/Draskóczy: Ki Istenének átad mindent
J. S. Bach: Vígan csendül hálaadó énekem
Karvezető: Bak Éva
A Szentháromság-vasárnapi kórustalálkozó célja Isten közös dícsőitése, a kolozsvári gyülekezeti énekkarok szolgálatra való bátorítása és az egyházi zenei élet fellendítése.
2006.
Lelkészi jelentés
120 éves évforduló BG dalkör
vegyes - 30
április 3. Bethlen Gábor Földész Dalkör 120-ik jubileuma
Bethlen Gábor Földész Dalkör - Váradi Antal: Testvérek, ünnepelni jertek...
Alsóvárosi Református Egyházközség vegyeskórusa
- Osváth Viktor: Az Isten Bárányára
Maróthi György: 105. zsoltár
Bethlen Gábor Földész Dalkör - Veress Gábor: Leborulunk
Monk W. H.: Maradj velem
2006. június 11.
Bethlen Gábor Férfi dalárda - Mozart: Szent érzelem
Beethoven: Imádni Istenünket
Oh nagy Isten
Karvezető: Radovics József
Alsóvárosi Református Egyházközség kórusa
- Maróthi György: Adjatok hálát
Mert nincsen másban megigazulás
Bengt Eriksson: Szentlélek Isten jöjj szívünkbe
Karvezető: Bak A. Éva
2007.
szeptember 30
Vendégszereplés Tiszaújvároson.
Program:
Kórus: L.Cherubini : Jöjj Úr Jézus - orgonán kísér Adorjáni Ágota
Ének: Amint vagyok 1. szakasz lányok
2. szakasz nők
3. szakasz férfiak
4. szakasz gyülekezet
5. szakasz Kórus: Szigethy Gyula feldolgozása
6. szakasz gyülekezet
megj.: az 5. szakaszt kivéve orgonán kísér Adorjáni Ágota
Kórus: Kodály Zoltán: Miatyánk
Kórus bemutatkozás, köszöntés
Kórus műsora:
Osváth Viktor: Zengd Jézus nevét
vers: Devecseri Gábor: Krisztustövis
Kodály Zoltán: Megváltónk
51. Zsoltár 12-14 vers
Gárdonyi Zoltán: 51 Zsoltár - orgonán kísér Adorjáni Ágota
vers: Weöres Sándor: Egysoros
Gárdonyi Zoltán: Felvirradt áldott szép napunk
vers: Gellért Sándor: Virraszt az Isten
L.Mason: Mindig velem Uram
Lelkészi jelentés
vegyes - 15
ifj. - 15
június 3. Szentháromság-vasárnapi kórustalálkozó
Bethlen Gábor Földész Dalkör
Óh nagy Isten
Kapi Gyula - 91 Zsoltár
Dicsőűlt helyeken
karvezető: Adorjáni Katalin
Kolozsvár Alsóvárosi Egyházközség Vegyeskara
Kodály Zoltán - Megváltónk a szűz virága
Gárdonyi Zoltán - 51 zsoltár orgonán közreműködik: Adorjáni Ágota
Szigethy Gyula - Amint vagyok sok bűn alatt
karvezetők: Adorjáni Katalin, Bak Éva
Beszámoló Romániai Dalosszövetségnek
Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség Vegyeskara
Karvezetők: Bak Éva és Adorjáni Júlia Katalin
2007-es évi mûködési beszámolója
1. Szolgálati alkalmak
Január
- Egyetemes Imahéten az énekkar minden nap egy-egy új énekkel szolgált az új énekeskönyvből (90.Zsolt., 34.Zsolt., 252, 434, 51.Zsolt., 386 - mind unisono)
- Egyetemes Imahét záróistentiszteletén
Február - Böjtfő vasárnapján
- az Agnus Rádió születésnapi rendezvényén - Báthori líceum
Április - Húsvét vasárnapján
Május - Hidelvei Ref. Egyházközség - RMDSZ karvezető tanfolyamát záró kórustalálkozó
- Pünkösd vasárnapján
Június - Szentháromságvasárnapi Kórustalálkozó
- Tordaszentlászló - VI.30. - Szent László-napi Kórustalálkozó
Szeptember - a magyarországi Tiszaújvárosi Református Templomban
- A Zene világnapja alkalmából megszervezett Birtalan József zeneszerzôi esten (születésnapja is volt) - Tiszaújvárosi Kultúrház
Október - Kórusvasárnap
- Reformáció nagyhetében új zsoltárokat (1, 107, 78, 128, 112 - unisono)
November - Reformáció nagyhetét záró istentiszteleten
A vegyeskar aktivan résztvesz az új énekek megtanulásában, illetve megtanításásban a vasárnapi istentiszteleten.
2. Kórustalálkozók
Hidelvei Ref. Egyházközség - V.20. - RMDSZ karvezető tanfolyamát záró kórustalálkozó
Alsóvárosi Ref. Egyházközség - VI.3. - Szentháromságvasárnapi Kórustalálkozó
Tordaszentlászló - VI.30. - Szent László-napi Kórustalálkozó
Tiszaújváros - IX.30. - Birtalan József zeneszerői estjén
Lelkészi jelentés
Bethlen Gábor Református Földész Dalkör
- Oláh Károly: Hajlékodba, templomodba
Bartay Ede: Ima az Egyházért
G. F. Haendel: Győzelmet vettél
karnagy: Adorjáni J. Katalin
Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség vegyeskara
- J. S. Bach: Jézus boldogságom
Melchior Frank: Pünkösdre pirkadott
Giovanni Giacomo Gastoldi: Öröm van nálad
karnagyok: Adorjáni J. Katalin és Bak Éva
Beszámoló RDSZ-nek
Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség Vegyeskara
2008-as évi beszámolója
A vegyeskar hetente két alkalommal tart próbákat, szerdán és vasárnap.
A 2008-as évben történt szolgálatok:
Január 13 - 19 - Egyetemes imahét alkalmain kánonokat énekeltünk
- Karen Lafferty: Istenünk itt hozzuk néked mindenünk
- H.L. Bergter: Az Úr a Pásztorom
- Héber dallam: Messziről száll dalunk
- H. Purcell: Vége van már a szolgaságnak
- A. Caldara: Kész már a szivem
- ismeretlen szerző: Ne aggodalmaskodjál
Január 20 - Imahét záró istentisztelet a Kétágúban
- J.S.Bach: Jézus vigasságom
Január 27 - Imahét záró istentisztelet az Irisztelepi ref. templomban
- ismeretlen szerző: Ne aggodalmaskodjál
- J.S.Bach: Jézus vigasságom
- H. Schütz: Isteni evangéliom
Február 3 - Magyar kultúra napja a Törökvágási ref. templomban
- Birtalan József: Ó tarts meg engem
- Kodály Zoltán. Köszöntő
- Gárdonyi Zoltán: 51. Zsoltár - orgona kísérettel
Február 10 - Böjtfő vasárnapja
- Draskóczy László. Úr Jézus nézz le rám
Március 1 - Az Agnus rádió születésnapi ünnepségén
- M.Hauptmann : Eljöttünk mind zengjen az ének
- Maróthi György: Adjatok hálát
- Kodály Zoltán: Köszöntő
Március 23 - Húsvét vasárnapja
- Gárdonyi Zoltán. Felvirradt áldott szép napunk
Április 13 - Fogadtuk a Magyarbikali Református Egyházközség Énekkarát.
Április 27 - Fogadtuk a Somosdi Református Egyházközség Férfikarát
Május 11 - Pünkösd vasárnapja
- Melchior Franck: Pünkösdre virradott az éj
Május 18 - Szentháromságvasárnapi kórustalálkozó
- J.Walter: Zengd lelkem
- J.S.Bach: Jézus boldogságom
- Melchior Franck: Pünkösdre virradott az éj
- Giovanni Giacomo Gastoldi: Öröm van nálad
Június 29 - Tordaszentlászlói XIX. Szent László-napi kórustalálkozó
- J.Walker: Zengd, lelkem Krisztus szent nevét
- H.Schütz: Isteni Evangéliom
- G. Gastoldi: Öröm van nálad
- Gárdonyi Zsolt: Magyar ének
- Birtalan József: Zavaros a Nyárád
Augusztus 3 - Fogadtuk a Szilágybagosi Református Egyházközség Vegyeskarát
Augusztus 17 - Magyarfenesi Falunapok záró istentisztelete
- Gárdonyi Zoltán. Felvirradt áldott szép napunk
- Draskóczy László: Jövel Szentlélek Isten - hangszerkísérettel
- Birtalan József: Téged dicsér a zengő ősi zsoltár
Augusztus 31 Újkenyér vasárnapja
- G. Gastoldi: Öröm van nálad
Október 12 - A Hídelvei Református templom fennállásának 110. évfordulóján
- Máthé János. Szólj, szólj hozzám Uram
- DraskóczyLászló: Hallgasd meg Jézus Krisztus
Október 27 - 31 Reformáció nagyheti előadással egybekötött istentiszteletek
- No minden népek örvendezzetek
- Draskóczy László. Hinni taníts Uram
- Máthé János. Szólj, szólj hozzám Uram
- Goudimel: Énekeljetek minden népek (2 szólamú feldolgozás)
- Draskóczy László: Urnak szolgái mindnyájan
Október 2 - Reformáció vasárnapi istentisztelet
- Draskóczy László: Hallgasd meg Jézus Krisztus
Szeptember 14.-től minden istentiszteleten a vegyes kar hangszer kísérettel, több szólamú énekléssel, egy gyülekezeti éneket vezet a liturgiában.
Szeptember 14 - 47. No minden népek örvendezzetek - Sepsy Károly (2 sz.)
21 - 153. Itt van Isten köztünk - Draskóczy László (3 sz.)
28 - 425. Hinni taníts Uram - Draskóczy László (3 sz.)
Október 5 - 335. Hallgasd meg Jézus Krisztus - Draskóczy László (3 sz.)
12 -374. Úr Jézus nézz le rám - Draskóczy László (3 sz.)
19 - 433. Szólj, szólj hozzám Uram - Máté János (3 sz.)
26 - 96. Énekeljetek minden népek - Goudimel (2 sz.)
November 2 - 134. Úrnak szolgái mindnyájan - Draskóczy László (3 sz.)
Az ezután következő szolgálatok:
- November 22 - A RMDSZ Adventi hangversenyén
- Adventben és Karácsonykor a gyülekezetben, illetve az év utolsó vasárnapi istentiszteletén.
Az idei egyházi évben célul tűztük ki magunknak, hogy
- a gyülekezeti énekkar egyre inkább megkapja a helyét a gyülekezeti éneklésben,
- a meglévő énekeinket még jobban elmélyítsük az új feldolgozások tanulása mellett
- az énekkar tagjaiba még több fiatalt vonjunk be.
Feischmidt Mária Bak Éva karvezető
elnök Adorjáni Júlia-Katalin karvezető
Szekerán Anna
titkár
2009.
Lelkészi beszámoló:
Bethlen Gábor Földész dalkör (Létszám: 25)
Kolozsvár- Alsóvárosi Református Vegyeskar (Létszám: 25)
Bárdos Lajos: Golgotádon láttuk Isten
- orgonán kísér Adorjáni Ágota
Karnagyok: Bak Éva és Adorjáni Júlia-Katalin
Beszámoló RDSZ-nek
Kolozsvár Alsóvárosi Vegyeskar
karvezetők: Bak Éva
Adorjáni Júlia-Katalin
A vegyeskar ebben az évben fellépett az ünnepeink alkalmával a gyülekezetben és az év folyamán szervezett kórustalálkozókon, valamint igyekezett betölteni a szolgáló kórus szerepét is az imaheti, reformáció nagyheti és a rendes istentiszteleteken is.
Ebben az évben különösen odafigyeltünk a Genfi Zsoltárok tanulására és gyülekezetben való éneklésére. Továbbra is célunk minden korosztály bevonása az együtt éneklésbe és így történt meg, hogy voltak alkalmak amikor alig iskolás unokák és gyermekek is részt vettek az ifjak, szülők és nagyszülők mellett az éneklésben. Nem sikerül mindenkinek minden alkalommal jelen lenni a szolgálatban, vagy fellépésen a munkahely illetve egyéb kötelezettségek miatt, de hála Istennek a vegyeskar énekanyaga megengedi, hogy ha kevesen vagyunk két vagy háromszólamú feldolgozásokat is énekeljünk. Lényeges, hogy az együtt-éneklés öröme megmaradjon akkor is, ha nincs mindenki jelen a tagok közül.
Jelentés 2008 november - 2009 november időszakban végzett szolgálatokról
2008
November 22 - Adventi kórushangverseny - Kolozsvár Belvárosi templom
1. Antonio Caldara - Várni jó
2. Gárdonyi Zoltán - Áldott az egek Ura
3. M. Praetorius - Nékünk gyermek küldeték - új ének
November 30 - Advent első vasárnapja - a gyülekezetben
1. Antonio Caldara - Várni jó
2. Gárdonyi Zoltán - Áldott az egek Ura
December 24 - Karácsony estéjén a karácsonyi ünnepi műsorban
Ó jöjj, ó jöjj Immánuel - unisono
Jöjjetek Krisztust dícsérni
Karácsony ünnepén
M. Praetorius - Nékünk gyermek küldeték
Csendes éj - együtt minden valamikori kórustaggal
December 25 - Karácsony első napja - a gyülekezetben
Gárdonyi Zoltán - Áldott az egek Ura
December 26 - Karácsony második napján - a Napkelet utcai imaházban
M. Praetorius - Nékünk gyermek küldeték
Gárdonyi Zoltán - Áldott az egek Ura
2009
Január 11 - Imahét kezdő istentisztelet
Bodo Hope - Ó jöjj igazság lelke
Egyetemes imahét alkalmával kánonokat énekeltünk
12. Hétfő ***- Ó, adj nekünk Jézus békét
13. Kedd F.Schneider - Ne csüggedj lelkem hű az Isten
14. Szerda Thomas Laub - Néked áldozunk hál'adással
15. Csütörtök A.Gumpelzhaimer - Hallgass meg Uram - új ének
16. Péntek A.Thate - Mi segítségünk az Úr nevében légyen - új ének
17. Szombat H.Weber - Áldd meg a földet - új ének
Január 18 - imahét záró istentisztelet
Gárdonyi Zsolt -Tartsd meg hazánkat Isten - új ének
Böjtfő
Szigethy Gyula - Amint vagyok sok bűn alatt
Március 15
Gárdonyi Zsolt - Tartsd meg hazánkat
Április 10 - Nagypénteki passióműsorban
Cantus Catholici - Jézus világ megváltója - unisono
G.B.Martini - Tristis est - csak a lányok énekelték - új ének
Jesu Christe miserere - taizéi ének
Berkesi Sándor - Uram közel voltam hozzád - unisono
Hassler L. - Ó Krisztus fő, te zúzott - unisono orgonakísérettel
Bárdos Lajos - Golgotádon láttuk Isten
Osváth Viktor - Az Isten Bárányára
Kodály Zoltán - Megváltónk a szűz virága
Beharka Pál - A keresztfához megyek
Cantus Catholici - Jézus világ megváltója - unisono
Április 12 - Húsvét
Bárdos Lajos - Golgotádon láttuk Isten
Gárdonyi Zoltán - Felvirradt áldott szép napunk
Április 19 - Napkelet utcai imaház
Gárdonyi Zoltán - Felvirradt áldott szép napunk
Május 31 - Pünkösd első napja
Bodo Hope - Ó jöjj igazság lelke
Draskóczy László - Jövel Szentlélek Isten
Június 7 - Szentháromság vasárnapi Kórustalálkozó
Bárdos Lajos: Golgotádon láttuk Isten
Rezessy László: A pünkösdnek jeles napján
J.S.Bach: Zendülj lelkem énekszóval - új ének
Június 27 - Tordaszentlászlói Szent László napi kórustalálkozó
Goudimel - XXXIV. Zsoltár - új ének
Bárdos Lajos - Golgotádon láttuk Isten
Rezessy L. - A pünkösdnek jeles napján
Birtalan József - Téged dicsér a zengő ősi zsoltár
***Ne aggodalmaskodjál
Goudimel - 96. zsoltár - kétszólamú zsoltárfeldolgozás - új ének
Draskóczy László - 134. Zsoltár
Augusztus 30 - Újkenyér ünnepe - a gyülekezetben
Goudimel - 96. zsoltár - kétszólamú zsoltárfeldolgozás
Draskóczy László - 134. Zsoltár
Szeptember 27 - orgona nélküli istentisztelet - zongora, oboa és kórus kisérettel
Október 4 - a kórus a 96. zsoltárt énekelte elő a gyülekezetnek a liturgiában
Október - Reformáció nagyhete - minden este genfi zsoltárt énekelt elő a kórus és belekapcsolódott a gyülekezet is
26. Hétfő 80. Hallgasd meg Izrael pásztora - 2 szólamú feldolg. - új ének
27. Kedd 130. Tehozzád teljes szívből - 2 szólamú feldolg. - új ének
28. Szerda 134. Urnak szolgái mindnyájan - Draskóczy 3 szólamú feldolg
29. Csütörtök 34. Mindenkoron áldom - 4 szólamú feldolg.
30. Péntek 96. Énekeljetek minden népek - 2 szólamú feldolg.
31. Szombat 47. No minden népek -
November 1 - Reformáció vasárnapi istentisztelet
C.Schalk - Erős vár a mi istenünk - új ének
Draskóczy László - 134. Zsoltár