Kórustörténelem 1989 előtt
1947. november 27-én a csütörtöki istentisztelet után Valádi György lelkipásztor kezdeményezésére megalakult a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközségben az első vegyeskar.
Abban az időben a gyülekezetnek két többszólamban éneklő férfidalárdája volt: a Magyar utcai földészek Bethlen Gábor Dalköre és a Honvéd utcai földészek Bocskai István Dalköre. Az első mai napig fenntartotta az éneklés hagyományát.
A jegyzőkönyvek bejegyzései alapján már korábban volt többszólamú vegyes kórus próbálkozás. Elsősorban a gyülekezethez tartozó iskola tanítói gyűltek össze egy-egy éneklésre.
A frissen megalakult vegyeskart a lelkipásztor vezette.
Kevés feljegyzés van úgy a presbiteri jegyzőkönyvekben, mint a lelkipásztori jelentésekben az énekkarról. Néhány fellépést említ meg csupán.
1959. december 6-i lelkészi hirdetésben a következő áll:
,, 5.) Végül jelentem a gy.nek, hogy ma délután 4 órakor a Pata utcai imaházban szeretetvendégséget, 6 órakor a templomban adventi templomi ünnepélyt tartunk melyen igét dr. Nagy József professzor aa fogja hirdetni, szavalatok és az alsóvárosi templomi vegyeskar énekszámai egészítik ki az ünnepély műsorát. A hiveket szeretettel várjuk."
További jegyzőkönyvekben a kántorok, orgonisták, tanítók mozgásáról szólnak. A vegyeskarról konkrét említés 1978-ban van, amikor július 23-án, vasárnap énekelt a templomban.
1978. augusztus 31-én reggeli áhitat után az énekkar kirándulni indul. Összesen 47-en.
Október 8-án beiktatják Adorjáni Albert lelkipásztort. Abban az évben a lelkészi jelentés szerint karácsony este 140 csomagot osztanak ki 95 gyermeknek, 12 ífjúnak és 33 énekkaros tag kap.
Az énekkart Adorjáni Albert lelkipásztor vezeti, aki bibliaórákon kánonokat tanít. Az énekkar szerdán és pénteken a bibliaóra után próbál.
1979. december 9-én, az alapkőletétel évfordulóján énekel az énekkar.
1980. Húsvétján szolgál együtt a Bethlen Gábor Dalkörrel.
Május 11-én az anyáknapi ünnepélyen Sógor Éva hegedűn játszik és édesanyja Sógor Magda orgonán kíséri. Az énekkar, a konfirmálók és vallásórások köszöntése után szeretetvendégséggel zárják a napot. 220-an vettek részt.
Pünkösdkor az iparosok énekkara és a vegyeskar szolgál.
1981
Historia Domus
Kovács Gyuláné Bartha Ilona elhagyja a kántori állást - Törökvágásra megy kántornak. Adorjáni Alberné, hétköznap és vasárnap délután, Onács Margit ny. felsővárosi kántor vasárnap délelőtt.A gyülekezeti énekkar karácsonykor szolgál.
1982 Húsvétján és Karácsonykor a földész dalkör mellett a vegyeskar is énekel
1983 - Historia Domus 17 old.
A vegyeskar 30 taggal működik, szerdán és pénteken délután tartanak próbákat Adorjáni Albert vezetésével1984.
november 12. Hálaadó istentisztelet a felújított templomban
Bethlen Gábor énekkar - Oláh Károly: Hajlékodban
Kolozsvár-Alsóvárosi vegyeskar - Halmos László: 97. Zsoltár
Historia Domus 21-22 oldal - kórusok szeretetvendégsége, ahol szendvicset és bort kapnak.
1985.
október 13. Zsoltáros ünnepély
Kolozsvár-Alsóvárosi énekkar Pap Ákos: 133. zsoltár - Vezényel: Dr. Adorjáni Dezső
Az ifjúsági bibliakörösök tagjainak kis csoportja - 91. zsoltár és 150. zsoltár
1986.
március 23. A Bethlen Gábor Földész Dalkör 100-ik jubileuma
Földész Bethlen Gábor énekkar - Oláh Károly: Hajlékodba, templomodba
Ismeretlen szerző: Ó nagy Isten
Kolozsvár-Alsóvárosi énekkar - Huszár Gáll éneke, Ádám Jenő feldolgozása:
énekeskönyvünk 34. éneke
Historia Domus - 25 oldal - Meghalt Adorjáni Dezső karnagy, aki 2 évig volt vezetője az énekkarnak
1987.
május 31. Kolozsvári gyülekezetek együtténeklése
Kolozsvár-Alsóvárosi énekkar 100. Hallelujah ének (Davis F. M. Jézus vezesd gyermeked)
Thaly Lóránt: Csak zengje, zengje hálánk
Konfirmált ifjak énekei: Jézus a földre jött, halleluja
Szívem csendben az Úrra figyel
Szívunk zengje már
Historia Domus - 27 oldal - október 11 - hálaadó istentisztelet énekel a vegyeskar, a Bethlen Gábor dalkör és a Hídelvei énekkar
1988.
június 5. Énekeljetek az Úrnak! - énekkarok hangversenye - emlék plakett
Kolozsvár-Alsóvárosi énekkar - Greyer-Kádár Géza: Pünkösdi tűz Vezényel: Radovics József karnagy
Kolozsvár-Alsóvárosi ifjúsági csoport
- Palestrina: Nagy felség
Vezényel: Adorjáni Júlia Katalin
Bethlen Gábor dalkör
- Kapi Gyula: 100. Zsoltár
- Stein Károly: 91. Zsoltár
Kolozsvár-Alsóvárosi és Újalsóvárosi gyülekezetek vegyeskara
- Joakim Neander: Áldjad, én lelkem a dicsőség erős királyát
A dalkört és a két gyülekezeti énekkart Radovics József vezényeli.
Historia Domus - 30 oldal - meghalt id. Kudor Pál gazdagondnok - évtizedekig tagja volt a vegyeskarnak, majd elnöke.
1989.
június 11.
Kolozsvár-Alsóvárosi vegyeskar:
Greyer: Pünkösdi tűz
Bethlen Gábor földész dalkör
Goll János: Testvérek ünnepelni jertek
Kolozsvár Alsóvárosi vegyeskar
Mozart: Szent érzelem tölti szívem
Kolozsvár Alsóvárosi és Újalsóvárosi vegyeskarok
Joachim Leander: Áldjad én lelkem
Kolozsvár Alsóvárosi ifjak
Berthier: Itt van Isten köztünk
Berthier: Bizakodjál jó az Úr
Bethlen Gábor Földész dalkör 100. Zsoltár
Kolozsvár Újalsóvárosi és Alsóvárosi vegyeskarok A. F. Henny: Még élsz Atyáink szent hite
Az ifjúsági énekkart Adorjáni Júlia Katalin a többi négy gyülekezeti kart Radovics József vezeti.
A vegyeskar szívesen vett részt kórustalálkozókon.